A Honfoglaló Magyarok jurtái
A sztyeppei nagyállat-tartó népek mindegyike jurtában lakott. A Mongol-Birodalom idején a Dzsingiszidák a hajlék alapján (is) döntötték el, hogy kulturálisan kik tekinthetők rokon népeknek – hiszen a jurta-falú népeknek a sajátjukkal azonos jogokat biztosítottak.
A honfoglaló magyarság is jurta-lakóként érkezett vissza a Kárpát-medencébe a IX. században. (Az Attila magyar király jogán történő visszatérésről a „Képes Krónika” tudósít a 25. fejezettől.). A fából, nemezből, kötelekből és szíjakból összeállított tágas hajlékokból azonban a XIX századra már nem maradt semmi a földben. A régészet hajnalának korában tehát nagyon kevés közvetlen tárgyi emlék került elő – ami egyértelműen igazolhatta volna, hogy pontosan milyenek is voltak honfoglaló őseink jurtái.
Dr. Almásy György 1900 évi Nyugat-Turkesztáni expedíciója során a madártani gyűjtés mellett rendkívül értékes néprajzi leírásokat is készített. Almásy jól beszélte az anatóliai törököt (és mellette az összes jelentősebb európai nyelvet…) így néhány hónap elteltével már tolmácsok nélkül is kiválóan megértette a Tiensanban élő kazak és kirgiz nomádokat. Almásy hónapokon át élt kirgiz jurtákban, s a jurták szerkezetéről, elemeiről rendkívül jó ábrákat készített. „Vándorutam Ázsia szívébe” (Budapest 1903) című könyve, körültekintő, igényes, a mai napig is értékálló mű.
A Kárpát-medence népvándorlás- és honfoglalás kori régészetének egyik legtöbb fényt adó csillaga Dr. László Gyula. Ő volt, aki először javasolta, hogy a múlt életmódjai iránt érdeklődők utazzanak olyan helyekre, ahol a lakosság ma is úgy él – mint a kutatott időszak szereplői tehették a múltban. A hasonló környezet és megegyező életmód – hasonló életmenetet és tárgyi környezetet hozhat létre. Az etno-archeológia elnevezés fogalja össze az említett gondolkodási módot – és mára önálló régészeti irányzattá vált.
Dr. László Gyula Almásyhoz hasonlóan kiváló rajzoló is volt (László Gyula 1940 – 49 között a Kolozsvári Egyetemen tanított, s szabadidejében rengeteget járt Székelyföldön, ahol a festészet mellett fafaragást és szobrászatot is tanult). Az 1930-as években fedezte fel Almásy említett könyvének hasznosságát s „A Honfoglaló magyarság élete” (Kolozsvár 1944) című népkönyvében Almásy kirgiz jurtáit „emelte át” és használta szemléltetésül. László Gyula nagysikerű könyve és rajzai immár generációk óta alapvetően befolyásolják a honfoglaló magyarság tárgyi emlékeivel kapcsolatos elképzeléseinket. Nagyszüleink tankönyvei, szüleink könyvei – vagy akár mai történelem tanítók forrásai – mind-mind a „A Honfoglaló magyarság élete” ábráira (vagy azok kritikájára…) és ezzel együtt Almásy rajzaira épülnek.
Amikor arra gondolunk milyenek voltak őseink jurtái – az említett két nagyszerű kutatónak köszönhetjük a „támpontokat”. László Gyula professzor úr valahogy így fogalmazott volna a kérdésben: „Nem állíthatjuk azt, hogy a honfoglalók jurtája ilyen volt – helyesebb azt kijelenteni, hogy Dr. Almásy György kirgiz jurtái alapján, ilyenek lehettek…” (A zárómondat nem László Gyula idézet)
